A magyar ugaron:


Műfaja: dal (gondolati a tartalom miatt)


Hangneme: keserű, dacos


Központi költői kép: a szinekdoché


Az Új versek kötetben jelent meg először ez a vers. A vers látomásszerű és cikluscím adó. Ady a magyar történelememelkedő korszakában olyan nemzetképet alakított ki, amely egyoldalúan lesújtó képet festett a hazáról, és amely méltatlankodást is váltott ki nemcsak ellenfelei, hanem költőtársai körében is. Ez a magyar ugar egy szimbólum. Magyarországot szimbolizálja vele. A magyar Hortobágy a tipikus magyar táj és ezt felhasználva Ady szimbolizálja Magyarország helyzetét. Az Ugar jelképet Ady Széchenyitől kölcsönzi, akinél a parlag, a megműveletlen föld az elmaradottság kifejezője. Értéktelen dolgok, például dudva, muhar, gaz, indák jellemzik, amelyek tönkreteszim a jó magyar termőföldeket. A ciklus gondolati-tartalmi egységét az Ugar szinonimái adják (magyar mező, magyar róna, magyar puszta, Tisza-part, Hortobágy), eszerint Magyarország az elmaradottság színtere, a tehetségek temetője, az értékek pusztítója, a reménytelenség és kilátástalanság földje. Vannak értékes dolgok is például a föld alvó lelke, régmúlt virágok. A pozitív elemek ellentétbe kerülnek a negatívokkal, például elvadult táj szemben áll a szűzi földdel, vagy bódító virággal a dudva és a muhar.


A lírai én passzív, ellentétben áll az aktív tájelemekkel. A tájelemek minden mozgása a lírai énre vonatkoznak.


Nem politikai költemények bár Ady mindegyikben ugyanazt az érzelmi forradalmiságot fogalmazza meg, a keserűséget és a dühöt.

Tűzbe vetett evangélium

Mint papírhulladékkal teli réten
ételt keresgélő kutya,
futkos pupillám a szemfehéren,
de Istenre nem talál soha.

Vágóhíd szemétgödrei, ti véres-
tályogos koldusszemek,
ti láttátok Őt, aki egykor
kigondolt benneteket?

Vadnyulak, akiket a róka
úgy lóbál fogai között,
mint tömjénfüstölőt - utolsó
percetekben láttátok Őt?

Ágak közt zápor serceg, mintha
Magdolna fésülné haját,
villámlik - szikrát vet sörénye,
nézem eszelős-boldog mosolyát.

A hold-tonzúrás éjszakában én is
prédikáljam hülye vizeknek,
hogy a Mennyek Országa ők,
hol ponty-arkangyalok lebegnek?

Futkos pupillám, mint a réten
szemét közt turkáló kutya,
papír, papír - Isten nevét nem
írom reád többé soha.







Baka István: 1948. Július 25.- 1995. szeptember 20-ig élt. Született Szekszárdon. Magyar költőként és műfordítóként dolgozott. Főbb verseskötetei: Magdolna-zápor, Döbling, Égtájak célkeresztjén, Farkasok órája, Sztyepan Pehotnij testamentuma. Általános iskolát is neveztek el róla, 2009-ben.