Szabadidő töltés
Számomra a szabadidő olyan időszakot jelent, amikor nem kell aggódnom semmi olyan miatt ami befolyásolná a jó kedvem.
Nekem a véleményem a szabadidőről a következő. Szerintem a sok munka vagy tanulás után nagyon fontos. De a mai életben sajnos nem marad rá idő, mert mindenkinek mindenhova sietnie kell vagy otthon dolgoznia, nem csak a munkahelyén.Pedig nagyon fontos lenne hogy szakítsunk legalább napi 1-2 órára időt hogy ellazuljunk, kiengedjük a felesleges gőzt. Természetesen az alváson kívül. Tudósok is bebizonyították hogy aki a pihenésre szán időt, sokkal jobb lesz a közérzete sőt jobban is teljesít minden foglalkozásban. A másik ok még az szerintem hogy több kedve van az embernek ha kipihenten kezd neki egy feladatnak, nem úgy hogy "még ezt is meg kell csinálnom?!?".
A mai fiatalok a szabadidő alatt nagyon sok mindent értenek. Legtöbbjük a városba megy a barátaival és ott relaxálnak, beszélgetnek. De nagyon sok olyan tizenéves is van akik a számítógép rabjai lettek. Egész nap ott tudnak ülni napi 8-9 órát. A felmérések szerint ez a szabadidő töltési mód egyre elszaporodik, vagyis egyre több gyerek nagyon sokat számítógépezik. A helyes dolog pedig az lenne, ha kint a szabadban a barátjaikkal lennének, vagy elmennének túrázni, vagy csak egyet biciklizni a környékre.
Igazából a nyári szünet egy diák számára is szabadidő. De szerintem a nyári szünet túl hosszú, inkább el lenne osztva mint a németeknél, hogy minden évközi szünet 2 hetes, de a nyári csak 6. A diákok túl sokat felejtenek 10 hét alatt ezt magam is tapasztaltam már. De természetesen ha elkezdődik az iskola minden diák, még én is azt mondom hogy tarthatna még a szünet pár hétig....na jó hónapig.
Nekem a szabadidőkről és annak töltéséről ennyi s véleményem. Röviden.